Azoknak a pároknak ajánljuk ezt a formát, akik a balinéz ősi hagyományok szerint szeretnének egybekelni.
A helyszín egy magas kasztbéli család temploma, ahol a család és a helyi közösség együttesen készül fel az eseményre.
A balinéz hagyományok szerint egy esküvői szertartás nem kizárólag a szervező család „ügye”, hanem a közösségből sokan részt vesznek az előkészületekben: helyszín dekoráció, áldozati kosarak elkészítése, főzés, gamelán népzene.
Amennyiben a jegyespár ezt a formát választja, úgy egy igazi, népi, sokszínű és szakrális esküvőben lesz része, gamelán népzenével, néptáncokkal, balinéz ételkülönlegességekkel, és a szomszédból átsurranó gyerek-tömeggel.
Az esküvői szertartást megelőző előkészületek, események:
Autóval elvisszük a jegyespárt a szállodából a hindu templomba.
Érkezés után frissítő itallal és süteménnyel fogadják őket, majd ezt követően megkezdődik a sminkelés, frizura és fejdísz elkészítése, és a balinéz esküvői ruhába öltöztetés.(Ez kb. 1,5 órát vesz igénybe) Miután készen állnak, néhány beállított fotózás után megkezdődik az esküvői szertartás.
A jegyespárt gyaloghintón viszik a hindu templom bejáratához, népi menet és gamelán zenekar kíséretében. Érkezéskor welcom-drinkkel fogadják őket. Ezt követi a ceremónia hivatalos esketése, majd a balinéz hagyományok szerinti szertartás, amely során 2 balinéz ruhába öltözött kislány kíséri a jegyespárt lépésről lépésre.
Az esküvői szertartás lefolyása:
- rész: Hivatalos egyházi és polgári esküvő
Egyházi képviselő (pap, tiszteletes, stb.) vezeti le az egyházi szertartást, és áldja meg a jegyespárt. A szertartás végeztével a házaspár aláírja és megkapja az egyházi házasságlevelet. Az esketés kb. 20 percig tart.
A fenti szertartást a jelenlévő polgári anyakönyvvezető figyelemmel kíséri, és ezt követően közvetlenül megtörténik a polgári esketés, mely kb. 10 percig tart. Az anyakönyvvezető a beszéd és az aláírások után átadja a polgári házasságlevelet.
- rész: Balinéz esküvői szertartás
A szertartást szimbolikus hindu pap vezeti le a balinéz tradicióknak megfelelően, mely kb. 45 percig tart.
Az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza az ár:
- Dokumentumok beszerzése: egyházi és polgári esküvőhöz szükséges hivatalos papírok. Az egyházi és polgári házasságlevél kiállítása.
- Esküvőt megelőző meeting service: az esküvőszervező elmegy a jegyespárhoz egy egyeztető megbeszélésre.
- Transzfer a magyar konzulátushoz.
- Transzfer a hindu templomhoz.
- Asszisztencia az esküvő folyamán: az esküvőszervező részt vesz az esketésen, és segíti a jegyespárt.
- Helyszín és a templom dekorációja, welcome-board (a templom bejárati kapujában friss trópusi virágokkal díszített üdvözlőtábla fogadja a jegyespárt), jegygyűrű-párna, menyasszonyi csokor, virágeső (trópusi virágszirmokkal szórják be a házaspárt az esküvői szertartás befejeztével).
- Gyaloghintó, áldozati kosarak, gamelan zenekar *
- Balinéz esküvői ruha (csak ottani használatra), frizura, smink, ékszerek
- Többfogásos, balnéz ételekből álló esküvői vacsora,mely alatt különböző balinéz táncokat mutatnak be.*
- Koszorúslányok: 2 balinéz ruhába öltözött kislány kíséri a jegyespárt az esküvő folyamán.
- Fényképek + fotóalbum: Digitális fényképezőgéppel készített fényképek CD-lemezre írva (kb.120 db.), 36 db fénykép előhívva (10x15-ös méretben), fotóalbumba helyezve.
* Az egyszerűsített változatban ezek a tételek nem szerepelnek.
Az alábbi szolgáltatásokat nem tartalmazza az ár:
A következő esküvői formák közül lehet választani: |